A kezdetektől 1744-ig

 
A település története az újkőkorig nyúlik vissza, melyet a környéken talált régészeti leletek igazolnak.
 
Első lakói között a kutatók az ún. Körös-kultúra képviselőit tartják számon.
A korai vaskor ma is látható emléke a város délkeleti határán elterülő földvár, Nagytatársánc.
Itt, az Ős-Maros hordalékkúpján találtak otthont később maguknak a népvándorlás egymást követő népcsoportjai is, majd a honfoglaló magyarok vették birtokukba.
A tatárjárás pusztítása után lassan ismét benépesült a környék.
 
Orosháza nevével legelőször egy 1466-ban keltezett oklevélben találkozhatunk.
A középkori falunév a régi magyar Oros személynév és az - "a" birtokos személyraggal ellátott ház (otthon, lakhely) köznév összetétele.
Maga az Oros személynév az "úr" köznév kicsinyítőképzős alakja - a település tehát első birtokosának nevét viseli.
Eredetileg Zaránd megyéhez tartozott, annak XV. századi végleges megszüntetése után került Békés megyéhez.
Levéltári források szerint 1517-ben már Orosházi Tóbiás nevű hallgató tanult a Krakkói egyetemen, Orosházi András pedig 1555-ben Váradi kanonok volt.
Egy, a mohácsi csata előtti évben keltezett oklevél Orosházát,
mint egy Békés megyei uradalom központját említi,
tulajdonosai ekkor a Komlóssyak voltak.
 
A török uralom alatt a település ismét a pusztulás sorsára jutott, elnéptelenedett - az itt lakók a harcok áldozatai lettek, vagy elmenekültek a nagyobb biztonságot jelentő királyi Magyarországra.
 
Az újratelepüléstől a kiegyezésig
 
Orosháza újkori története a vidék XVIII. századi betelepülésével kezdődik.
A török uralom alatt elnéptelenedett vidékre a Tolna megyei Zombáról érkezett telepesek költöztek.
Az evangélikus hitüket féltő jobbágyok báró Harruckern Ferenccel kötöttek szerződést, s a 70 áttelepülő család 1744. április 24-én
- Szent György napján - tanítójuk, Dénes Sándor vezetésével megszállta az orosházi pusztát.
Hat héttel ezután megérkezett a telepesekhez nemes Horváth András evangélikus lelkész is, s vesszőből, sárból hamarosan felépítették az első templomot a Zombáról magukkal hozott harangnak.
A mai evangélikus templom építése több szakaszban történt: 1777-ben a torony, 1786-ban a templom főhajója, majd 1830-ban a templom déli szárnya készült el.
A legelső házak a mai Táncsics utca keleti részén és a Zombai utcán épültek fel.
A betelepülő lakosság elsősorban földműveléssel és állattartással foglalkozott, de hamarosan kifejlődött a kertkultúra is, majd a XVIII. században az iparos réteg is kialakult.
A reformkortól kezdődően lassan megindult Orosháza mezővárosi jellegű fejlődése.
A százéves településen az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitöréséig nagyobb politikai megrázkódtatások nélkül, csendesen folyt az élet.
A márciusi forradalom hírét Mikolay lelkész Pesten tanuló fiának leveléből hallották először az orosháziak március 18-án.
A márciusi határozatokat március 20-án Gyulán egy népközgyűlésen ismerhették meg a meghívottak: első ízben vettek részt ezen a nemeseken kívül az úrbéres jobbágyok képviselői is.
A délvidéki rác dúlás után megalakult itt is a nemzetőrség, ahová 665 gyalogos és 149 lovas jelentkezett, majd a Jellasich támadás hírére újabb 172 honvédújoncot állított ki a község.
A Vasvári Pál által alakított Rákóczi csapatban 64 orosházi harcolt, ez a csapat 1849 közepén a román felkelők elleni csatában szinte teljesen megsemmisült.
A szabadságharc bukása után a szigorú megtorló intézkedések ellenére is tovább élt a forradalom szelleme. Sok bujdosó talált itt menedékre, köztük egy éjszakára Kossuth Lajos felesége is, kinek rejtegetéséért Mikolay Ferenc (a tiszteletes fia) 10 év várfogsággal bűnhődött.
A következő évtizedek az evangélikus vallás visszaszorítását eredményezték.
A Bach-rendszer éveiben felbomlottak a feudális viszonyok is.
A birodalom belső piacának fejlődése az 50-es évek végére a mezőgazdaság számára végre kedvező helyzetet teremtett.
Felosztották a közlegelőket, tömegesen épültek a tanyák, fellendült a gabonatermelés.

A kiegyezéstől 1945-ig

 A helyi politikai élet aktivizálódását a kiegyezés hozta meg.
A kiegyezés utáni viszonyokkal elégedetlen parasztok és kisiparosok 1869-ben Táncsics Mihályt választották meg Orosháza és környéke országgyűlési képviselőjének. 1899-ben a helység díszpolgárává avatta Kossuth Lajost.

Az 1904-ben leleplezett Kossuth - szobor a Kossuth -- kultusz jelképe lett. A csírázó agrárszocialista mozgalom országos visszhangot kiváltó szomorú eseménye volt 1891-ben az orosházi véres május elseje.
A Nagyvárad - Fiumei vasútvonal megépítése (1870) felgyorsította a község gazdasági fejlődését. A később kiépített szárnyvonalak révén községünk a Körös-Tisza-Maros közének vasúti csomópontjává vált. Megerősödött a helyi kisipar és kereskedelem, s különösen a mezőgazdasági feldolgozó ipar indult virágzásnak: a baromfifeldolgozás, a malomipar, s ehhez kapcsolódva az építőipar.
A két világháború között Orosháza mint „a legnagyobb magyar falu” szerepelt a köztudatban, 1936-ban már közel 25 ezer lelket számlált.
A kisbirtokos réteg speciális gazdálkodási formája, a tanyavilág a paraszti polgárosodást tükrözte. A fiatalabb korosztály tanyáin a modern bútorok mellett megjelentek a könyvek, folyóiratok.
Az egyre inkább mezővárosi fejlettségű településen pezsgő kulturális élet bontakozott ki.
A dualizmus korában kialakult egyesületi élet felvirágzott. 1891 és 1918 között 53 új helyi egyesület alakult: a hagyományos egyházi és polgári szerveződések mellett új jelenségként számos munkáskör, külterületi olvasókör és néhány sportegylet.
Kiemelkedő alakja volt a helyi szellemi életnek Veres József evangélikus lelkész, országgyűlési képviselő, Orosháza történetírója. Nevét a ma embere számára az „Orosháza, történeti és statisztikai adatok alapján” című, 1886-ban kiadott könyve őrizte meg.
Az Orosháza határában található pusztaszentetornyai Justh-majori kastélyban született és nevelkedett Justh Zsigmond.
Több elbeszélésének és regényének témáját és szereplőit merítette ebből az alföldi környezetből. 1892-ben kastélya parkjában parasztszínházat hozott létre, ahol parasztlányok és legények Shakespeare, Moliere, Aristophanes és Plautus műveit játszották.
Pusztaszentetornyai földbirtokosként fejtett ki báró Eötvös József író és politikus Békés megyében közvetlen közéleti munkásságot.
Mint vallás- és közoktatási miniszter kezdeményezte egy orosházi tanítóképző létrehozását, melyet sajnos már nem tudott megvalósítani.
A polgárosodás hívta életre 1890-ben a Polgári Fiúiskolát, melyet 1892-ben a Polgári Leányiskola követett.
Thék Endre 1902-ben, elsőként az országban, elindította a bentlakó iparos tanoncok képzését 15 szakmában.
Az orosházi mezőgazdaság hírneve - a gazdálkodók igénye a legfejlettebb termelési lehetőségek megismerése és alkalmazása iránt - ösztönözte településünket arra, hogy a mezőgazdasági ismeretek oktatása is helyet kapjon az iskolában. Hosszú küzdelem után 1926-ban tettek érettségi vizsgát első ízben a Felsőmezőgazdasági Iskola növendékei. Az evangélikus népiskolából nőtt ki az 1930-as években szerveződő Evangélikus Gimnázium.
A történelem viharai Orosházát ugyanúgy érintették, mint az ország minden települését.
A trianoni békeszerződés után Orosháza egyszerre a „kis Magyarország” határ menti régiójában találta magát, s ez a tény a további fejlődés meghatározója lett.
A II. világháború jelentős anyagi- és emberáldozattal járt, az áldozatok száma még ma sem ismert pontosan.
Orosházát 1944. október 6-án egyetlen nap alatt foglalták el az orosz csapatok.
 
1945-től napjainkig
 
Az új rendszerben Orosháza ellentmondásosan fejlődött.
1946-ban - Szentetornya csatlakozásával - a település városi rangra emelkedett. Az ígéretesnek induló fejlődést azonban hamarosan a kisipari és kiskereskedelmi vállalkozások elsorvasztása, a parasztgazdaságok felszámolása követte.
A tanyákat a 60-as években nagyrészt lebontották, ugyanakkor fokozatosan megerősödtek az újonnan szerveződő termelőszövetkezetek és az állami gazdaság.
Az Orosházi parasztemberek munkaszeretetének, élniakarásának eredményeként a nagyüzemi mezőgazdaság kiemelkedő termelési-tenyésztési eredményeket produkált, országos hírnévre is szert téve.
Számottevőek az olaj-, a földgáz- és a termálvíz-feltárás eredményei is. Részben erre alapozódva alakult ki a fejlett gépipar, üvegipar és kohászat.
1963-ban kezdte meg a termelést az üveggyár, mely több ezer embernek adott munkát.
Megváltozott a város arculata is.
Új épületbe költözött a mai Kossuth Lajos Mezőgazdasági Szakközépiskola, 1953-ban felépült a Táncsics Mihály Gimnázium, 1964-ben az Ipari Szakmunkásképző Iskola.
Új kórház, múzeum, művelődési központ épült.
A jellegzetes falusi utcák helyén ma lakótelepek emelkednek.
 
Műemlékek/nevezetességek
 
A város központjában áll az egyetlen műemlék, a késő barokk stílusú evangélikus templom. 1777-1830 között épült, oltára előtt őrzik a városalapítók által Zombáról magukkal hozott harangot. Fennmaradt néhány parasztbarokk és népi építészeti stílusban épült "napsugaras" faormú ház is.
A Táncsics Gimnázium előtti téren található a
Történelmi Emlékpark, Szervátiusz Tibor alkotása, mely a városalapítás 250. évfordulójára készült el. A köztéri szobrok, emlékművek, emléktáblák a várostörténet jelentős alakjainak, eseményeinek állítanak emléket, számuk megközelíti a százat.
A Szabadság téren áll
Kossuth Lajos szobra, melyet 1904-ben Horvay János készített. A szobor restaurálását 2002-ben, a Kossuth-emlékév alkalmából Rajki László, orosházi származású szobrászművész végezte.

Az I. világháború áldozatainak állít emléket Pásztor János:
Hősök szobra című ötalakos szoborkompozíciója, mely a környék legszebb világháborús emlékműve.
A magyar millennium tiszteletére 2000-ben új szoborral gazdagodott a város.
Szent Istvánfélalakos szobrát szintén Rajki László szobrászművész, városunk díszpolgára alkotta.
Ugyancsak az ő munkája a Kossuth-emlékév alkalmából 2002-ben felavatott "Fáklya"című köztéri szobor is, a Kossuth Lajos Közoktatási Intézmény előtti parkban.
Rajki József: Petőfi Sándorcímű mellszobra a Kossuth utcán, a Petőfi Művelődési Központ főbejárata előtt kapott helyet.
Táncsics Mihályemlékét őrzi a Történelmi Emlékpark melletti sétányon Antal Károly egész alakos Táncsics-szobra.
Az Eötvös József Általános Iskola előtti téren Kiss István:
Eötvös Józsefc. szobra az iskola névadójának állít emléket.
 
 
Szerző: Kiss Valéria  2010.01.01. 19:00 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://czinakonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr611695963

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása